Bika napi horoszkóp
Vissza a jegyekhezA Merkúr az ön jegyében jár, ezért a szokásosnál is közlékenyebbé válhat ezekben a napokban. Ez javára válhat a tárgyalásokon, mert könnyebben és szabatosabban fejezhetik ki a gondolatait. Ám vigyázzon arra, hogy kivel milyen információt oszt meg, mert ma valaki visszaélhet a bőbeszédűségével. Persze ez leginkább azokra az ismerőseire vonatkozik, akiket mostanában ismert meg. Egy régi barátban bízhat.
A házastársa ma is gondoskodik arról, hogy ne unatkozzon. Nem is csak ő maga, hanem a családja az, aki megmenti önt az unalomtól. A kalamajkát ön valójában élvezi, bár úgy tesz, mintha terhére lenne. Segít, ahol tud, mint az úttörők. És még hasznára is lehet ez a zavaros helyzet. Nem, mintha ön kifejezetten szeretne a zavarosban halászni, de a mai nap adta lehetőséget vétek lenne nem kihasználnia.
A jegyében járó Vénusz az utóbbi időszakban szinte folyamatosan együtt áll az Uránusszal és a Jupiterrel. Mostanra azonban kedvező kapcsolatba kerül a Plútóval is. Úgy érezheti magát, mint aki mély vízből bukkant fel. És ráadásul még a kedvesét is mintha kicserélték volna. Valószínű azonban, hogy a mélyvíz olyan tanulságokkal szolgált az ön számára, ami miatt ön az, aki teljesen kicserélődött lelkileg.
A mai napon egy könnyed viszony, kaland veheti kezdetét az életében. De vigyázzon: minden szerelem csak addig könnyű, amíg nem húzódik túl soká, vagyis amíg nem érez túl mélyen. Ha azonban már az első napon úgy érzi, hogy képtelen szabadulni annak a bizonyos szempárnak a bűvköréből, akkor jobb, ha tőlünk tudja: ön máris elveszett. A kalandot ugyanis a másik tényleg csak kalandnak szánja.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?